Menü

Autóval szabadon közlekedhetünk

Autóra szinte mindenkinek szüksége van, ezt kár vitatni. A mindennapokban gyakran van szükség rá ahhoz, hogy eljussunk egyik helyről a másikra. Még ha van is saját autónk, előfordulhat, hogy szükség lenne még egyre. Előállhat olyan helyzet, amikor a család több tagjának is nagyon kellene az autó, ilyenkor általában valaki kénytelen lemondani arról, ahová menni szeretett volna.

 

Ez azonban elkerülhető lenne, ha kicsit gyakrabban élnénk az autóbérlés lehetőségével, hiszen így bármikor lehetne még egy járművünk, amikor éppen szükségünk van rá.

 

Takarékosabb megoldás

 

Sokan azzal szoktak érvelni a bérelt autó használata ellen, hogy drága. Ha azonban azt nézzük, hogy milyen nagy segítség lehet egy bérelt autó akkor, ha éppen nem elég a meglévő egy gépjármű, rájöhetünk, hogy annyira nem kell nagy árat fizetni érte. Persze próbálkozhatnánk azzal is, hogy kölcsönkérünk kocsit, de sosem vehetjük biztosra, hogy kapunk is. Két autót fenntartani azért, mert néha talán szükség lehet mindkettőre pedig sokkal drágább megoldás, mint az, hogy akkor fizetünk, amikor valóban megkívánja a helyzet.

 

A választás szabadsága

 

A bérelt autóban az is nagyon jó, hogy megkapjuk vele a választás szabadságát is: mindig olyan autót bérelhetünk, amire éppen szükségünk van. Saját vagy kölcsön autó esetén a meglévővel kell beérni, ha azonban autót bérlünk, eldönthetjük, hogy pontosan milyen, mekkora autóra van szükség, és a számunkra legmegfelelőbbet fogjuk választani.