Menü

Bérelj autót és sofőrt egyszerre az esküvődre!

Egy esküvő szervezésénél igen gyakran szokott problémát jelenti, hogy az egyik, vagy esetleg mindkét fél családja, régi barátai messze élnek a pártól, ezáltal az esküvő helyszínétől is. Ilyenkor komoly fejtörést tud okozni, hogyan szervezzék meg, hogy mindenki oda tudjon érni a nagy napra. Az sem sokkal könnyebb helyzet, amikor az esküvő nincs ugyan messze, de nehezen megközelíthető helyen van, amit például tömegközlekedéssel nem lehet megoldani – autója pedig nincs mindenkinek.

Ne csak autót, sofőrt is bérelj!

Mindkét esetben nagyon jó megoldás lehet, ha autót bérlünk sofőrrel a násznép részére. Persze mivel viszonylag nagy létszámú csoportot kell szállítani, célszerű inkább buszban, kisbuszban gondolkodni hagyományos autó helyett. A sofőr így elmegy a vendégekért, odaviszi őket a helyszínre, majd a lagzi végén szépen összeszedi az embereket, és mindenkit elvisz haza, vagy a szállására. A részleteket persze meg kell beszélni: hányszor hajlandó fordulni, hány embert szállíthat. A sofőr akkor is jól jöhet, ha a szertartás és a lagzi nem ugyanott van, és viszonylag nagy a távolság.

Külön autó az ifjú párnak

Szinte már bevett szokás, hogy az ifjú pár valamilyen különleges autóval érkezik meg a helyszínre. Nos, természetesen ezért sem kell komolyan beruházni semmilyen járgányra, elég, ha bérlünk egyet. A legegyszerűbb, ha sofőrt is kérünk hozzá, így nem valamelyik rokonnak kell vezetni, és minden meghívott vendég nyugodtan koccinthat az ifjú pár egészségére.