Menü

Érdemes előbb kipróbálni a bérelt autót

Autót általában akkor szoktunk bérelni, mikor valami miatt nem tudjuk a sajátunkat használni: egy nyaralás során, ahová például repülővel mentünk, költözéskor, vagy éppen amikor saját autónk szervizbe kerül, ezért kénytelenek vagyunk nélkülözni egy időre. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy a bérelt autó nem feltétlenül ugyanolyan, mint amit megszoktak. Ha nem is az a márka, illetve típus, biztos, hogy teljesen másképpen kell vezetni, mint a megszokott járművünket, de még ha az is, a sok különböző sofőr eltérő vezetési stílusa nyomot hagyhat az autón. Érdemes tehát a döntés előtt tesztelni a járművet.

A legtöbb helyen ki lehet próbálni az autókat

A legtöbb autókölcsönzőben éppen a fent említett okok miatt megengedik, hogy menjünk egy próbakört a kiszemelt autóval, mielőtt döntést hozunk. Így láthatjuk, hogy tudjuk-e az adott járművet vezetni, jó-e vezetni, kellőképpen megfelel-e az ízlésünknek. Elég kellemetlen, ha utólag derül ki, hogy egy hosszabb útra bérelt autó nagyon kényelmetlen a számunkra, mert így végigszenvedhetjük vele az utat, ezért mindenképpen érdemes tenni egy próbát a bérlés előtt.

A biztonság is nagyobb, ha ismerjük az autót

Egy teljesen idegen autó vezetése mindig kockázatosabb, mint egy olyané, amit ismerünk. Főleg a méretbeli különbségekre érdemes figyelni: ha nagyobb autót bérlünk, mint amit megszoktunk, kell egy kis idő, míg hozzászokunk, hogy a jármű nagyobb, ezért nem fér el olyan kis helyeken, mint az, amit általában vezetünk. Ne sajnáljuk tehát az időt a próbakörre, mert sokat hozzátehet ahhoz, hogy biztonságosan vezethessünk!