Menü

Érdemes előre autót foglalni külföldön

Gyakran szoktak nyaralásra autót bérelni az emberek, leginkább akkor, ha repülővel közelítik meg az úticélt, és így a saját kocsijukat kénytelenek otthon hagyni. Kézenfekvő megoldás, hogy ha szeretnénk egy kicsit alaposan körbejárni a környéket, megnézni a helyi nevezetességeket, felkeresünk egy autókölcsönzőt, és bérelünk egy járművet. Csakhogy ez sok esetben sajnos nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, külföldön ugyanis mások lehetnek a szabályok, és a felhozatal is.

Érdemes előre intézkedni

Ha nem szeretnénk úgy járni, hogy nincs nálunk minden, ami szükséges, mindenképpen tájékozódjunk előzetesen a feltételekről. Okosan tesszük, ha előre lefoglaljuk a választott járművet is, így biztosan nem szembesülünk olyan problémával, hogy éppen nincs az adott kölcsönzőben az igényeinknek megfelelő autó. Némi foglalási díjért cserébe biztosak lehetünk benne, hogy probléma nélkül meg fogjuk kapni a kiválasztott kocsit – már ha minden szükséges papír nálunk van, és megfelelünk a kölcsönző által előírt feltételeknek.

Milyen feltételek lehetnek?

Nos, az adott jármű kategóriájának megfelelő jogosítvány alapkövetelmény mindenhol, de ez természetes is. Ami talán furcsa lehet, hogy bizonyos országokban 25 éves kor alatt nem adnak bérbe autót – ezt vegyük számításba, mikor az autóbérlés lehetőségére építve tervezzük a nyaralást. Tájékozódjunk a helyi szokásokról: vissza kell-e tankolni az elhasznált üzemanyagot, vagy benne van az árban, mi az autó átadásának menete stb.