Menü

Ilyen helyről ne bérelj autót!

Az autóbérlés számos esetben húzhat ki a csávából és lehet a segítségünkre, más esetben azonban nagyot koppanhatunk. Nem mindegy ugyanis, honnan bérelünk autót. Ahogy minden területen, úgy ezen is vannak olyan cégek, melyek leginkább arra hajtanak, hogy lehúzzák az ügyfeleiket, akár azon az áron is, hogy átverik őket. Persze elkerülhető, hogy ilyen csávába kerüljünk, ehhez azonban figyelmesnek kell lenni, amikor felkeresünk egy kölcsönzőt, és nem árt, ha egy kis előzetes nyomozást is végzünk.

Hogyan biztosíthatod be magad?

1. Nyomozz a neten! A modern világban az a jó, hogy mindenről találhatsz információt az interneten. Ha kinéztél egy kölcsönző céget bármi miatt (akár azért, mert olcsó), keress rá a nevére. Ha nem találsz semmit, az mindenképpen legyen gyanús, ha pedig negatív véleményeket látsz, inkább hagyd őket. Olyan céggel köss szerződést, amiről korrekt véleményeket találsz fórumokon.

 

2. Nézd meg a szerződést! De rendesen, az apróbetűs részt is! Sokszor ugyanis nagyon ügyesen el vannak rejtve a buktatók, arra apellálva, hogy ezt úgysem olvassa el a kedves ügyfél. Ne engedjük ilyen szakállas trükkel átverni magunkat, ennél legyünk alaposabbak.

 

3. Nincs is szerződés? Máris forduljunk meg, és menjünk ki az ajtón. A szó elszáll, az, hogy miben állapodtunk meg szóban, semmit nem jelent, és könnyen mást mondhatnak később. A szerződéshez ragaszkodjunk, és legyen egy saját példányunk, amit alá is íratunk.

 

4. Nézd meg a gépjárműparkot! Ha csak pár autó van, vagy nagyon rossz állapotban vannak, az nem túl bizalomgerjesztő, nem véletlenül!