Menü

Nyaralással kisbusszal

Amikor nyaralni indulunk, sokszor szembesülhetünk vele, hogy a saját autónk bizony túl kicsi ahhoz, hogy az egész család vagy baráti kör felkerekedjen vele. Az odáig rendben van, hogy egy átlagos gépjárműben öt ember elvileg elfér, felnőttek esetében azonban bizonyos autókban nem túl kényelmes hárman ülni a hátsó ülésen, arról nem is beszélve, hogy egy többnapos, vagy éppen hetes kiruccanásra azért jó néhány táskányi holmit is magunkkal viszünk, amik nem mindig férnek el a csomagtartóban. Na, ilyen esetekben jönne jól egy nagyobb jármű – de mit tegyünk, ha nincs?

Jobb bérelni, mint kölcsönkérni

Az első gondolatunk az lehet, hogy végignézzük, mely ismerősünknek van például egy kisbusza, amit esetleg kölcsönkérhetnénk. Ez azonban nem biztos, hogy jó ötlet. Egyrészt, az autó egy elég nagy értékű tárgy, ezért sokan nem szívesen adják kölcsön. Másrészt, könnyen lehet, hogy az adott ismerős sem tudja nélkülözni az autóját, még ha oda is adná, így hoppon maradhatunk. Mindemellett sokakat feszélyez, ha más autóját vezetik, ami nem éppen hasznos az utakon. A bérlés sokkal tisztább és egyszerűbb megoldás.

Olyan, amilyen kell

Az autóbérlés esetében az a legjobb, hogy nem kell beérni azzal, ami van: kölcsönözhetünk pontosan olyan autót, amire szükségünk van. Ennek eldöntéséhez vegyük figyelembe, hogy hányan megyünk, mennyi időre, és körülbelül mennyi holmit viszünk magunkkal. Ha ezek alapján választunk autót, és így bérlünk, garantáltan kényelmesen tudunk majd utazni, akár 5 főnél többen is!