Menü

Öt dolog, amit jó tudni, ha autót bérelsz

Mint mindennek, az autóbérlésnek is megvannak a maga feltételei, buktatói, ezért nem árt, ha ismerünk néhány tényt, tippet és trükköt a sikeres kölcsönzéshez. Összeszedtük a legjellemzőbb szabályokat és részleteket, amire érdemes figyelni, ha gépjárművet bérelnénk!

 

1. Korhatár. Ez a legtöbb embernek eszébe sem jut, pedig az autóbérlésnek bizony van korhatára. Általában a minimum 21 év szokott lenni, de olyan kölcsönzők is vannak, melyek 25 évet írnak elő

2. Minimum 1 éves kell, hogy legyen a jogsi. Ez egy igazán megérthető elvárás: a kölcsönzőnek az az érdeke, hogy az autó ne sérüljön meg, márpedig egy kezdő sofőr eléggé növeli a baleset kockázatát.

3. Nem feltétlenül kell az autót visszavinni. A bérlők zöme nem tudja, de nem csak ott lehet leadni a bérelt autót, ahol kölcsönöztük. A legtöbb kölcsönző esetében van lehetőség arra, hogy akár több száz, vagy több ezer kilométerrel odébb adjuk le a kocsit – persze csak ha kifizetjük a visszaszállítás árát.

4. Fontos a biztosítás. Autóbérlésnél alapból is van biztosítás, de ha egy picit ráfizetünk, elég komoly mértékben csökkenthetjük az anyagi felelősségünket probléma esetén. Érdemes egy kicsit többet fizetni azért, hogy ne kelljen majd sokkal többet, ha netalántán adódik valami gond.

5. Mire NEM lehet használni a bérelt autót. Bizony, ilyen megkötések is vannak. Ide olyanok tartoznak, mint például, hogy nem lehet vele versenyezni, vagy nem mehetünk vele háborús övezetbe. Arról is érdemes előre tájékozódni, hogy mehetünk-e külföldre a bérelt autóval, és ha igen, milyen feltételekkel.