Menü

Teherautó bérlése költözéshez

Amikor hátrahagyva eddigi otthonunkat máshová költözünk, rengeteg a teendő, az elintéznivaló, míg eljutunk a tényleges költözésig, ami szintén nem kis macera. Nem csoda, ha már előre rosszul vagyunk attól, mennyit kell majd pakolni, és hányszor kell fordulni az autóval, vagy autókkal, mire az összes cuccunkat sikerül áthordani az új lakásba. Utóbbi folyamatot lényegesen megrövidíthetjük, ha olyan autóval vágunk neki, amibe sok minden befér. Ha éppen ilyen nem áll rendelkezésre, bérelhetünk teherautót.

Kell hozzá a jogsi

A teherautó bérlésére ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a személyautónál. Fontos, hogy ide már nem lesz elég a B kategóriás jogosítvány, hacsak nem olyan típusú járművet választunk, ami még éppen belefér ebbe a csoportba. Itt is lehetnek megkötések a korral kapcsolatban, valamivel gyakrabban lehet erre számítani, mintha személyautót bérelnénk. Erre természetesen azért van szükség, hogy meggyőződjenek róla, a bérlő tudja biztonságosan vezetni az adott járművet, és van is benne tapasztalata.

Drágább a teherautó bérlése

Mivel egy jóval nagyobb és drágább gépjárműről van szó, logikus, hogy egy teherautót bérelni több pénzbe is kerül, mint egy átlagos személyautót. Ez azért van, mert az autó értéke is nagyobb, illetve másra használják. Hasonló okokból a biztosítás összege is nagyobb lehet, ami megdobja a bérlés összegét, illetve ha plusz biztosításokat szeretnénk kötni, azért is mélyebben zsebbe kell nyúlni. Összességében azonban még mindig jobban megéri bérelni egy teherautót, mint sokszor fordulni, főleg nagyobb táv esetében.