Menü

Többe kerül, de megéri – autóbérlés biztosítással

Amikor a saját autónkról van szó, teljesen természetesnek tartjuk, hogy kötünk rá biztosítást, hogy ha bármi történne, legyen fedezet – na meg persze kötelező biztosítás is létezik. A bérelt autó esetében ugyanilyen fontos, hogy biztosítva legyen, már csak azért is, mert különböző emberek használják, akik – legyünk őszinték – igencsak különböző szinten értenek a vezetéshez. Az esetleges károk pedig érzékenyen érinthetik a kölcsönzőt, éppen ezért az autó bérlésével automatikusan kötünk egy biztosítást is. Ezt azonban meg lehet még toldani további biztosításokkal.

Önrészcsökkentő balesetbiztosítás

Amennyiben egy bérelt autóval balesetet okozunk, könnyen lehet, hogy nagyon mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, hogy megfizessük a gépjárműben okozott károkat a kölcsönző részére. A kaució és az automatikusan kötött biztosítás persze egy részét fedezi az ilyen károknak, de ha súlyosabb a helyzet, ez édeskevés. Az önrészcsökkentő balesetbiztosítás ilyenkor nagyon jól jöhet, ez ugyanis, ahogy a nevében is benne van, abban segít, hogy baleset esetén kevesebbet kelljen fizetnünk. Igaz, a bérlés így valamivel többe kerül, de megéri.

Biztosítás lopásra

Autó tolvajok sajnos mindenütt vannak, és bizony a bérelt autókkal sem tesznek kivételt, ha úgy adódik a helyzet, hogy könnyű prédának látják, vagy úgy érzik, megéri. Ilyen esetekben nagyon ráfázhatunk, ugyanis elméletileg ki kellene fizetnünk az autót. Ha azonban van biztosításunk lopásra, nem kell megtéríteni a gépjármű árát, csak egy bizonyos önrészig vállalunk felelősséget.