Menü

A bérelt autó tisztán tartása

A saját autónkat egyértelmű, hogy akkor takarítjuk ki, amikor akarjuk, és kívül is akkor mossuk le, amikor nekünk tetszik. Bérelt autóval viszont kicsit más a helyzet, itt többnyire meg kell felelni bizonyos elvárásoknak. Persze mindenki más, van, aki fontosnak tartja, más nem is foglalkozik vele. Utóbbiaknak rossz hírünk van: a legtöbb esetben bele van foglalva a szerződésbe, hogy milyen állapotban kell visszavinni az autót, és ennek bizony része az is, hogy mennyire legyen tiszta.

Kiköthetik, hogy takarítani kell

Bizony a kölcsönzőknek megvan a joguk, hogy megszabják, hogyan lehet leadni az autót. Átvételkor ellenőrizhetik is, hogy teljesültek-e a feltételek, illetve megtagadhatják a kaució visszafizetését, amennyiben nem. Érdemes tehát komolyan venni a tisztításról szóló részt, ha nem szeretnénk elesni a pénzünktől. A kölcsönző ezzel voltaképpen a saját dolgát könnyíti meg, hiszen úgy tudják az autókat bérbe adni, ha azok tiszták, igényes kinézetűek – így nem nekik kell minderről gondoskodni.

Ha nincs kikötve

Az is lehet persze, hogy a szerződésben nincs erről szó. Ebben az esetben érdemes figyelembe venni egy íratlan szabályt: mindig olyan állapotban érdemes hagyni valamit, ahogy találtuk. Bérelt autó esetén ez nagyjából azt jelenti, hogy ha szép, tiszta állapotban kaptuk meg, akkor az a minimum, hogy mielőtt visszaadnánk, magunk is kitakarítjuk, lemossuk. Persze ez nem kötelező „csak” illik, abban viszont biztosak lehetünk, hogy nem kelt túl jó benyomást, ha nem tesszük meg.