Menü

Középkategóriás autó bérlése nyaraláshoz

Egy családi nyaralást vagy hétvégi kirándulást nem könnyű megszervezni. Ha spórolni szeretnénk a szállás díján, és inkább előszezonban megyünk, ki kell kérni a gyerekeket az iskolából, de így legalább nem kell a dugóban rostokolnunk, hiszen ilyenkor még kevesebben indulnak útnak. Egy rövidebb hétvégi túra vagy erdőjárás megtervezése is időigényes: hova menjünk, elég meleg van-e már ahhoz, hogy sátorban aludjunk, vagy szállást kell-e bérelnünk… Mivel manapság igen ritkán van lehetősége a családoknak arra, hogy legalább egy hetet vagy pár napot pihenéssel töltsenek el együtt, természetes, ha azt szeretnék, hogy az üdülés alatt minden tökéletes legyen.

Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a kirándulás az odaúttól a hazaútig problémák nélkül lezajlik. Ha autó híján vonattal vagy busszal kell utaznunk, amely tömve van emberekkel, kevés a levegő, olykor ülőhely sem jut, máris el van rontva a hangulatunk, pedig még oda sem értünk a helyszínre. A gyerekek nyűgösek, a felnőttek elfáradnak, a csomagokat nem lehet rendesen elhelyezni, így a ruhák összegyűrődnek, a sportfelszerelések megsérülnek… Mindezek kiküszöbölésére érdemes inkább autóval utaznunk akkor is, ha nem rendelkezünk saját gépkocsival. Ha csak évente egy-két alkalommal, a fentihez hasonló esetben használunk autót, nem is éri meg sajátot fenntartani. Inkább béreljünk egy középkategóriás autót, például egy megbízható Opel Astrát vagy Ford Focust akár kombi kivitelben felár nélkül, amelyben kényelmesen elfér egy négy- vagy öttagú család csomagokkal is. Budapesti autókölcsönzőnk rendszeresen jelentkezik akciós ajánlatokkal, így az egyébként is kedvező árú autóbérlés akár még olcsóbb is lehet.

Kattintson ide és béreljen most!